DC Shoes | Hírek

Deszkás Piknik 2011

A hétvégén mintegy ötszázan vettek részt a Deszkás Pikniken, amelynek elsődleges célja a gördeszkasport széles körben való népszerűsítése és elfogadtatása volt hazánkban.

A nagyvilágban a deszkásoktól ilyen jellegű összefogást egységesen június 21-én láthatunk, ami egyben a gördeszkázás világnapja (Go Skateboarding Day), így első alkalommal még kicsit furának is tűnt, hogy ez a kezdeményezés miért nem kapcsolódik a már jól bejáratott világszintű aktivitáshoz. Aztán világossá vált, hogy a magyar gördeszkás közösség összehozásához nem kell apropó. Csupán arról szól a dolog, hogy hajtson mindenki, aki kedvet érez hozzá. Majd ennek szellemében a deszkás tömeg a Széna térről indulva megkezdte nagyszabású felvonulását. A Karkossiák Zsolti vezette kon-
voj a Margit hídon átkelve a körúton folytatta a menetet, míg végül elérkeztek a célállomásként meg-
jelölt városligeti gördeszka parkig, ahol a bátrabbak 3 kategóriában (minifélcső, park, game of skate) mérhették össze tudásukat. Mivel a Főkert Zrt. nem adott engedélyt a versenyt követő filmpremierre és koncertre, így a srácoknak fél 9-kor el kellett hagynunk a pályát. Azt est záróakkordjaként, a Florian Schneider munkáját dícsérő dokumentumfilm végül a Pántlika Bisztróban került bemutatásra.

2011/08/19 19:15:17

Kevencek/Megosztás

... győzelmével indult a Street League   Az elmúlt napokban az online deszkás média Street League lázban éget, ami nem csoda, hiszen amit tavaly még felülmúlhatatlannak hittünk, az most valósággá vált. » tovább

... végzett berlinben   Büszkén oszthatjuk meg veletek a következő hírt, miszerint Újvári Bobó a berlini Mellowpark- ban megrendezett Highway To Hill dirt versenyen első helyen végzett. » tovább

... STREET LEAGUE-BEN   A Street League EU selejtezőjén látott elképesztő teljesítménye után a francia fenegyerek, Bastien Salabanzi csatlakozhat a versenysorozat 24 meghívottja közé. » tovább

... A STREET LEAGUE   Az idei lesz a harmadik szezonja a világ legnagyobb gördeszkás versenysorozatának, melyen ezúttal is korunk 24 top utcai deszkása áll rajthoz. » tovább

De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ALL IN! A Street Leauge versenysorozatába való bejutá- sával Matt Miller megkapta a “tollat” ahhoz, hogy beírhassa magát a világ legjobb ... » tovább

... Demolition Part video   Miután Ryan “Biz” Jordan letette a voksát a freecoaster mellett, új távlatok nyíltak a biciklizési stílusában, mondhatni hogy az öreg (31) ismét reneszánszát éli. » tovább

... bemutatja: Matt Whyatt   Matt Whyatt neve leginkább a Nitro Circus turnéja alkalmával épült be a köztudatba, ezen belül is a Giga Ramp-en beadott dupla előreszaltóján hüledezett mindenki. » tovább

Április 24-től kezdetét veszi a szavazás, melyben 14 európai deszkás közül valakit bejuttathat- tok a Street League idei évadjába. » tovább

... Way életéből   Danny Way egész estés dokumentumfilmjének (Waiting For Lightning) Los Angeles-i premier- jén a sportolók mellett, a zenész és -színész világból ismert emberek is tiszteletüket tették. Most a film ... » tovább

... Kell ennél több?   Colin McKay padawanja, a 12 éves malibui (CA) Tom Schaar, a világon elsőként landolta be az 1080-at! » tovább
ARCHÍV:0102 03 04 05 of 19




DC SHOES: AT WORK CHINO SHORTS HA WES KREMER-NEK MEGFELEL A TONIK S, AKKOR NEKED IS! HA VALAMIT, HÁT EZT NEM LEHET KIHAGYNI! 8 kÜLÖNBÖZŐ SZÍNBEN A DC FLASH TX: 14 990 FT! TÖBB MINT 110 FÉLE PÓLÓ ÉS PULCSI VÁR BENNETEKET A DC TAVASZI KÍNÁLATÁBÓL! DC AT WORK CHINOS.  FIGYELJÉTEK FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ NADRÁG KOLLEKCIÓNKAT! LIMITÁLT DARABSZÁMBAN KAPHATÓ CHRIS COLE SIGNATURE MODELJE, A COLE LITE SSE A TAVASZ ELSŐ FUVALLATAKÉNT ITT A DC  LEGÚJABB NŐI KOLLEKCIÓJA MEGÉRKEZETT A BERRICS x DC SPECIAL EDITION CIPŐJE: THE FIX S BMX-ESEK FIGYLEM! A "GRAMMVADÁSZATOT" A CIPŐKNÉL FOLYTATJUK: SPARTAN LITE ÍME TRAVIS PASTRANA PRO MODELLJE: DC ALIBI